Besorol�s: yaoi
Korhat�r: nincs
P�ros: Jonghyun x Taemin
 

Val�s�gg� v�lt r�m�lom
(2010.09.27.-28.)

- Jonghyun. Jonghyun �bredj! – r�zogattam kedvesem a v�ll�n�l fogva.
Hirtelen fel�lt az �gyban, �s zavartan tekintett k�rbe a s�t�t szob�ban. Leveg��rt kapkodott, mintha percekig nem jutott volna oxig�nhez. Hallottam sz�ve m�rhetetlen sebess�g� dobog�s�t, ami a zaklatotts�gt�l vagy ink�bb a f�lelemt�l pergett ilyen intenz�ven �s rendszertelen�l. Izzads�gcseppek gy�ngy�z�dtek az arc�n, a homlok�n s a nyak�n, melyek azt jelezt�k, hogy az �lom teljesen a hatalm�ba ker�tette �s kimer�tette.
�n is fel�ltem, de nem sz�ltam hozz�. Lassan �sszekulcsoltam ujjainkat a takar� alatt, mire � k�nnyes szemekkel r�m n�zett.
Szemeiben ijedts�get pillantottam meg, mely k�ts�gbeesetts�ggel �s n�mi �rtetlens�ggel volt megf�szerezve.
Felzokogott.
Magamhoz h�ztam, szorosan �t�leltem, �s simogatni kezdtem az arc�t �s a h�t�t, mik�zben lassan el�re-h�tra d�l�ng�ltem vele, ahogy egy anya szokott a kisgyermek�vel.
- Cssss, m�r nincs semmi baj, itt vagyok veled… – suttogtam f�l�be l�gy hangon. Apr� puszikkal halmoztam el fej�t, jelezv�n, nincs mit�l f�lni, mert �n nem engedem, hogy ak�rki is b�ntsa.
Miut�n s�r�sa abbamaradt, l�gz�se �jra szab�lyos lett, s sz�vver�se is �temesen vert, ism�t megsz�laltam:
- Megint �lmodt�l?
Alig �szrevehet�en b�lintott.
- Olyan sz�rny� volt… – hangja rekedten csengett, szinte tapintani lehetett a r�m�letet, ami ezekbe a szavakba vegy�lt.
�res tekintettel n�zett el�re, val�sz�n�leg az �lomk�pek peregtek szemei el�tt.
- Megint ugyanazt? – k�rdeztem.
- Igen… - felelte – Ott �lt�nk az �gyon, egym�s kez�t szor�tva �s v�rtunk a v�gzet�nkre – szavai bet�lt�tt�k a szoba n�mas�g�t, s oly tiszt�n �s �rthet�en csengtek, mintha k�nyvb�l olvasn� �ket – Nem pr�b�lt�l meg megnyugtatni, hogy ne f�ljek, nem fog f�jni. Csak rezzen�stelen arckifejez�ssel �s mozdulatlanul �lt�l mellettem, mintha sz�modra ez term�szetes lenne vagy mintha m�r elfogadtad volna sorsunkat. M�g akkor se reag�lt�l, amikor megremegtem, �s belecsimpaszkodtam karodba, �s azt mondtam, f�lek. Tal�n m�r akkor halott volt�l… ez�rt nem is mertem r�d n�zni. �s miut�n ez a gondolat v�gigfutott a fejemben, tudtam, hogy igazam van. �sszer�zk�dtam, �s akaratlanul is, de lehunytam szemeim, s t�bb� nem tudtam kinyitni �ket, ahogy hallani se hallottam. Mintha megvakultam volna, s�t�ts�get l�ttam, de azt�n hirtelen mindent el�nt�tt a feh�rs�g. F�lig halott voltam, de m�gis, mintha m�g �ltem volna, b�r nem �szleltem semmit, csup�n csak az utols� cs�kod �gett forr�n ajkaimon¬… - s�rta el mag�t.
- Oh… - megd�bbentem. Sz� szerint ugyanazt mes�lte el, amit az elm�lt k�t h�t sor�n m�r oly sokszor.
Az �r�ra pillantottam, ami az �jjeliszekr�nyen k�s�rtetiesen �lldog�lt. Hatalmas, rik�t� piros bet�k jelezt�k az id�t: 00:08.
- �s m�r megint �jf�lkor �lmodtad… – �llap�tottam meg.
- Igen… - s�hajtott fel, majd kibontakozott �lel�semb�l, hogy a szemembe n�zett – Minnie, mi�rt �rzem �gy, hogy napr�l napra k�zeledik valami… valami rossz… valami nagyon rossz?
- Mire gondolsz? – k�rdeztem, pedig nagyon is j�l tudtam, mit fog mondani.
- A Hal�lra… Olyan, mintha �jra �s �jra az �lmokon �t pr�b�lna �zenni nekem, figyelmeztetni, hogy hamarosan elj�n �rtem…
- H�, ne mondj ilyeneket! Ez butas�g! Ezek csak r�m�lmok, nincs jelent�s�g�k, te is tudod. Biztos csak a sok stressz �s a munka miatt �lmodsz rosszakat. Minden a legnagyobb rendben, semmi sem fog t�rt�nni, megl�tod.
- Mi�rt hazudsz? – n�zett r�m azzal az �rtatlan, kisfi�s n�z�s�vel. A sz�vem majd’ kett�szakadt, amikor �jabb k�nnycseppek villantak meg mogyor�barna szemeiben – Mi�rt hiszed, hogy minden rendben lesz?
- Mert �gy van. Nem kell f�lned, mert �n sosem hagylak el, �r�kk� itt leszek veled, �s vigy�zok r�d minden egyes m�sodpercben… Szeretlek, Jongie, �s sose engedn�m, hogy elvegyenek t�lem¬… – halv�nyan elmosolyodtam.
- Meg�g�red?
- Meg�g�rem… – feleltem, majd ujjaimmal let�r�ltem a s�s cseppeket arc�r�l, �s egy cs�kkal pecs�teltem meg esk�met.
Hanyatt d�lt az �gyon, k�nyelmesen elhelyezkedett, egyik karj�val �t�lelte a derekamat, s imm�r nyugodtan l�pett �jra az �lmok mezej�re, b�zv�n abban, hogy t�nyleg betartom a szavam. Amint �jra meghallottam halk szuszog�s�t, k�nnycseppek kezdtek el csordog�lni szememb�l. Visszafek�dtem mell�, �s az arc�t kezdtem el k�mlelni. Mi�rt �g�rek neki olyat, amir�l tudom, hogy nem tudom betartani? Hisz teljes m�rt�kben egyet �rtettem vele, hogy valami t�rt�nni fog, amit nem tudok sehogy se meg�ll�tani. De ahogy vele, �gy magammal is pr�b�ltam elhitetni, hogy ezek t�nyleg csak nagyon rossz �lmok, �s semmit sem jelentenek. Hisz nem ez a rem�ny l�nyege? Szent�l hinni abban, amir�l valahol a sz�v�nk leges legm�ly�n tudjuk �rtelmetlen �s hi�baval�. Hinni a lehetetlenben �s kapaszkodni az utols� rem�nysz�lakba, ameddig csak lehet.
�n is ezt tettem. Rem�nykedtem �s hittem. De sejt�sed egy h�t m�lva val�ban bebizonyosodott.
A r�m�lmod val�s�gg� v�lt.
Sz�vroham.
Nem s�rtam tehetetlen�l, nem k�ny�r�gtem, gyere vissza, mert sz�momra m�r akkor nyilv�nval�v� v�lt elveszt�sed, amikor el�sz�r �lmodt�l. Rem�nykedtem, er�sen hittem benne, hogy mindketten t�ved�nk, de a sz�vem legeldugottabb zug�ban m�r r�gen feladtam. Becsaptam magam �s t�ged is, �s a b�ntudat, hogy nem tudtalak megmenteni, hogy m�g csak megpr�b�lni se pr�b�lhattam, nem engedi, hogy kiadjam magamb�l a gy�tr� k�nt, mely bel�lr�l mar. Csendben t�rtem a f�jdalmat, a hi�nyodat, �rtelmetlen lett volna sik�tanom �s d�h�ngenem, hisz ez m�r nem hoz vissza t�ged.
N�ma csend bor�totta a k�rh�zi szob�t, �n pedig ott �ltem melletted �rzelmek n�lk�l, �res tekintettel, k�nnyez� szemekkel, er�sen v�rz� sz�vvel, d�h�sen ki�lt� l�lekkel, mik�zben �lettelen �s hideg kezed szorongattam. Te pedig t�bb� nem l�tt�l, nem hallott�l, nem �rz�kelt�l semmit, kiv�ve azt a bizonyos utols� cs�kot, melyet hal�lod el�tt hintettem ajkaidra…