Ideje: 8.30-10.00
Bevallom, először rettegtem az 1,5 órás óráktól, mert amikor ilyesmim volt a gimiben, a végén már szinte aludtam.XD Aztán ez nem történt meg, sőt.... Szerintem még vagy 3 órát elücsörögtem volna ott, ha nem mondja a tanár, hogy vége van.:D Ono-sensei egyébként nem tud magyarul, hanem angolul (próbált) velünk beszélni és magyarázni a dolgokat. Először azt hittem nem értem majd meg az angolját, de sikerült! :3
Első körben 30 hiraganát vettünk át, amiből szerdán dolgozat is lesz.^^ Szóval ma már gyakoroltam, holnap is fogok és akkor menni fog (remélhetőleg).
Az óra egyébként tényleg nagyon szórakoztató volt, érdekesen magyarázta el a jeleket és tanóra végén mindenki írását megnézte és kijavította a hibákat, valamint elmondta a véleményét, ami annyiból állt, hogy: "VERY GOOD!" (Még nekem is ezt mondta, pedig két hiraganám nem lett szép és javítotania kellett...xD).
Amit még megjegyzett: a hiragana és katakana után el fog felejteni angolul, onnantól kezdve ő csak japánul beszél majd és minden bajunkkal, amit nem tudunk elmagyarázni neki, Uchikawa-sensei-t zaklassuk, mert ő tud magyarul.:)
Filozófia:
Ideje: 10.00-11.30
A japánnak vége lett pont 10-kor és utána futhattunk a másik épületbe, természetesen szakadó esőben, mert hát miért ne essen?XD Mire odaértünk már egy darab hely sem volt, így a földre ültünk le és onnan élveztük az órát.:D
Nekem egyébként van egy betegségem, ami arra késztet, hogy szeressem a filozófiát, bár az első órán azt hallgattam végig (kicsit hosszabban és kibővítve), amit gimiben is legalább 2x.^^ Ahhoz képest majdnem 3 oldalt teleírtam.:D (És ahogy láttam a közelemben kb. senki sem írt, valaki filmet nézett laptopon, más az okostelefonját böngészte stb.stb.stb.)
Amit nem szabad kihagyni a Professzor úr beszédstílusa! Szeretném is idézni: "...ilyen f*szságot biztos nem mondott..." és még "ha te meggyőzöl Isten létezéséről, őszintén szólva összesz*rom magam" valamint "sz*rrágó" végül pedig "összesz*rnám magam és eljönnék a templomból" (egyébként nem magára gondolt, hanem példákat sorolgatott XD)
Egy ilyen óra erősen kihagyhatatlan, és mivel kb. a hallgatóság min. felét nem érdekli ez az egész meg amúgy sem kötelező bejárni, ezért következőleg már biztos lesz helyünk/helyem, mert én 100000%, hogy be fogok járni.:D (Legfőképpen azért tervezem, mert érdekel a filozófia és egy kicsit másról beszél majd, mint amit gimiben tanultam.)
Hát ennyi történt ma!:D
Figyelmeztetés: Tanulmányi Osztály szinte mindig tömött, érdemes nyitás előtt odamenni jóval és akkor talán nem kell várni 1-2-3 órát a bekerülésre.XD *Igen, ma még ezt is 'kipróbáltam'*
Szia! :) Hogy-hogy tanulsz japánt is, ha a koreai nyelvet választottad? Vagy ez hogy van? Nem értem >< Elmagyaráznád kérlek? Előre is köszönöm!!!
Szia Angel,
a te kérdésedre is fentebbi bejegyzésben válaszoltam.^^ Ha van kérdésed, hát ne habozz feltenni.:D
Szép napot,
Atashi